Kántor nyomoz
Szamos Rudolf 1970-ben megjelent könyvében belekukkanthatunk az akkori szolgálati kutyák kiképzésébe és életébe.
A Kántor nyomoz egy bűnügyi regény.
A történet egy szökött német juhászkutya igazi gazdára találásával kezdődik. A fiatal ebet már kölyökkora óta kínozta a korábbi tulajdonosa, így egy napon úgy döntött megszökik. Kóborlásai alatt több kalandban is része volt, kellett a sintér elől menekülnie, élelmet lopnia, vagy éppen a vihart átvészelnie a szabad ég alatt.
Egy napon egy gyönyörű szuka nyomába szegődve eljutott az angyalföldi járőrkutyatelepre. Az eleinte nehezen beilleszkedő ebet Kovács őrmester veszi kezelésbe, aki a Lux nevet adja neki.
A járőrkutyatelep ifjoncai között van Kántor is , a telepen született német juhászkutya, aki már pici korában kitűnik a többiek közül rendkívüli okossága és a csodás szimata miatt. Kovács őrmester mindkét kutyát a gondozásába veszi és remek munkakutyákat farag belőlük.
Kántor a kiképzése befejeztével a nyugati határövezetbe kerül, ahol szinte éjjel-nappal dolgozik. A könyv a legizgalmasabb nyomozások történeteit tartalmazza, mint például a kémek által meggyilkolt határszéli erdész történetét, a híres esztergomi képlopás elkövetőinek kézre kerítését, vagy a vidéki szállóban történt gyilkosság tetteseinek elfogását.
Kántor a nagyvárosban
Rendkívüli képességeinek köszönhetően Kántor gyorsan hírnévre tett szert. Ebben a könyvben továbbra is végzi felelősségteljes munkáját, immáron Budapesten. A nagyvárosi kalandjaik során mind súlyos bűnesetek felderítésével bízzák meg őt és Csupati őrmestert. Felgöngyölítik a rejtélyes postaautó rablást, rendőrkézre juttatnak egy házasságszédelgőt, majd a budai hegyek rémét, a szadista nőgyilkost. Leleplezik a bányapénztár kirablóit és elfogják a nemzetközi ékszertolvajokat is.
Ha olvasni szeretnél:
Kántor nyomoz
Kántor a nagyvárosban